Nagy Dániel 1994-ben született Szolnokon. Diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékén szerezte, ahol mestere Karmó Zoltán volt. Diplomamunkájáért megkapta a legjobb szobrász diplomamunkának járó Vígh Tamás díjat. Számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt, Szlovákiában, Lengyelországban és Indiában is. Munkái a Magyar Képzőművészeti Egyetem archívuma mellett magángyűjteményekben is megtalálhatók.
Munkássága a szobrászatban megjelenő gesztus szerepével foglalkozik. A festészettel ellentétben – ahol a gesztusok a maguk könnyedségében és pillanatnyiságukban rögzülnek a hordozón – a szobrászatban a gesztusok egyszeriségének megkötése technológia szempontból nagyobb kihívást jelent. Munkái jelentős részét ezért készíti kovácsoltvasból, igyekszik az alakítás nyomait megőrizni. Ezek, a szobor készülése közben létrejövő nem kreált, véletlenszerű, az anyag önműködésének is teret hagyó gesztusok segítenek abban, hogy az alkotás egyszeri és megismételhetetlen formát öltsön. Ezzel párhuzamosan Nagy Dániel annak a vizsgálatára tesz kísérletet, hogy mi az a legkisebb gesztus, amely elég ahhoz, hogy a nyersanyag szoborrá lényegüljön át.
Munkái organikus, geometrikus gesztusalapú absztrakciók. Az anyagalakítás klasszikus technikái, a sculptura és a plasztika mellett, leginkább az elmúlt évszázadban nagy hangsúlyt kapott konstruálás és montázs érdekli. Szobrait munka közben, spontán módon találja ki. Elsősorban a csinálás a fontos számára, az anyaggal való interaktivitás, melynek során kölcsönösen alakítja egymást művész és matéria. Nem szokott tervrajzok alapján dolgozni, munkamódszerét egyfajta spontán-improvizáció jellemzi. Szobrai leggyakrabban a különböző fémekkel való munka eredményeként jön létre.
