Almádi P-Art Alapítvány

Balatonalmádi lakói és közösségei tradíciónak tekintik a múlt értékeinek megbecsülését, gondozását. A XX. század elejére tehető, hogy olyan tájépítészeti, parképítészeti épített környezetet alakítottak ki, ahová adakozásból az akkori „Almádi Kör” áldozatos munkájának eredményeképpen köztéri műalkotások, történelmi szobrok, emlékhelyek készülhettek. Ez az értékteremtő tájépítészeti munka adott alapot arra, hogy az Almádi P-Art Alapítvány tudatosan tervezve folytassa azt a missziónak nevezhető tevékenységet, melyet elődeink elkezdtek.

Egy 2012-ben kiírt „Leader” pályázat segített a park tájépítészeti átalakításában. Veszeli Lajos helyi festőművész kezdeményezésére megalakult az Almádi P-Art Alapítvány.

Az Almádi P-Art Alapítvány elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson kortárs magyar és külföldi képzőművészek számára, hogy műveik méltó környezetben találkozhassanak a közönséggel, illetve Balatonalmádi városában inspiráló, új művek készüljenek. Ezen keresztül kívánja az alapító elérni, hogy Balatonalmádi város karakterének, vonzerejének meghatározó eleme legyen a művészetek – különösen a képző- és iparművészeti ágak – pártolása.

Egyik legfontosabb projektünk a Kézfogás Európa Szoborpark, de emellett számtalan kisebb-nagyobb, a művészetet valamilyen formában érintő tevékenységben próbálunk szerepet vállalni hol kezdeményezőként, hol pedig közreműködő partnerként.

Öreghegyi Művésztelep néven első ízben 2014-ben tudtunk megvalósítani egy alkotótábort, 2017-ben pedig kezdeményezésünkre került kialakításra a Berények kútja. 2018. márciusában került átadásra a Balatonalmádi Panteon, ahol az Almádiért sokat tett személyek mellszobrai kaptak méltó helyet.

Almádi P-Art Alapítvány

Kézfogás Európa Szoborpark

A balatonalmádi Öreg parkban, illetve Szent Erzsébet ligetben 2013-ban került kialakításra a „Kézfogás Európa Szoborpark” Veszeli Lajos festőművész eredeti ötlete alapján. A kétezres évek közepén megvalósult projekt az alapítvány szerény forrásaiból, a művészek jótékonyságából, illetve a támogatók összefogásából volt megvalósítható. A szobrok túlnyomó része kölcsönszerződés, vagy adomány formájában került a parkba.

Öreghegyi Művésztelep

Az almádi Öreghegy tetején egy volt katonai objektum használaton kívüli épületében kialakított lakórészek, és egy gépjármű hangár berendezésével (műterem) tudtuk megvalósítani az alkotótábort, első ízben 2014-ben. A művésztelep koncepciója a Balaton partján előforduló különleges helyi vörös homokkő felhasználására és a vele kapcsolatos hagyományok, tárgykultúra megjelenítésén alapul. E koncepció szellemiségét építik be a művészek a kortárs szobrászat formarendszerébe.

Berények kútja

Az erődített templommal szembeni térre megalkotott emlékkút már 15 éve téma volt a Vörösberényi Polgári Olvasó Kör ülésein. Vázlatok, skiccek készültek abban az időben. A tér átalakításakor az önkormányzat műszaki vezetése ügyelt arra, hogy a nagyon régen ott lévő kutat megőrizze, ezért ideiglenesen fedte csak le, az elektromos vezetékek kiépítését a megvalósítandó tervekhez elkészítette. Így minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy megvalósítható lehessen az ősi halászfalu, „Szárberény”, később Vörösberény esztétikus köztéri emlékhelye.

A 2017. szeptember 30-án átadott emlékkút egyrészt a halászfalunak állít emléket, másrészt az oldalakon kiemelkedő, vöröskőből faragott 14 db címer a Berény nevű települések összetartozását szimbolizálja.

Balatonalmádi Panteon

Az Almádi P-Art Alapítvány 2014-ben kezdeményezte a Balatonalmádi Panteon létrehozását. 2017-ben került kihelyezésre az első két kiválóság mellszobra, majd 2020-ban két újabb alkotással bővült az orvoskert, melyek mind professzionális szobrászművészek alkotásai.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft hivatalos lektorátusának zsűrije magas szintű értékelést adott az alkotásokról és a környezet kialakítását – orvoskertet – is elismeréssel illette.

Jelenleg a panteonban látható szobrok: