Nagy Ágnes: Bika
(2015, Kézfogás Európa Szoborpark)
Amikor először megpillantottam a szobrot, akkor Dürer Rinocéroszt ábrázoló metszete, majd a megvadult bikát legyőző Toldi Miklós, Delacroix oroszlánvadászatot megjelenítő képe, és Picasso bikaviadalok inspirációra készült rajzai villantak fel bennem.
Nem véletlenül. A bika az egyik legrégebbi mitikus szimbólum: a krétai Minótaurosztól Nagy Ágnes szobráig. S mintha az itt látható plasztika éppen a bikában rejlő őserőhöz kötődő érzéseinket próbálná szintetizálni.
Ugyanis ezen a minden nézőpontból tökéletes vizuális élményt nyújtó körplasztikán egy eszme kettőssége nyilvánul meg. (Akárcsak Henry Moore szobrain.)
A bika testének hátsó fele statikus. Szilárdan áll a két hátsó lábán. Érezzük az izmok megfeszülő tónusát. A törzs első fele rendkívül dinamikus. Ez nemcsak a felemelt jobb első lábnak, a leszegett fejnek, a támadóállásnak köszönhető; hanem a sima és érdes (gödrös) felületek kontrasztjának.
A mozdulat, a küzdelem, ami a műtárgyban megtestesül szintén antropomorf szimbólum. Tapinthatóvá válik a szilárd földön állás, az energia koncentráció, s a támadásba lendülés örök egysége.
Sipos Endre, művészetfilozófus