Dr. Óvári Ferenc

Fáskerti István, Fáskerti Zsófia: Dr. Óvári Ferenc

(2018, Balatonalmádi Panteon)

A Balatonalmádi Panteon első két alkotásának egyike, melynek felavatására 2018. március 15-én került sor. Az Óvári Ferencet ábrázoló, fehér mészkőből készült portrét Fáskerti István, az ország egyik legismertebb kőszobrásza és lánya, Fáskerti Zsófia készítette el. Az egészségház melletti parkban helyet kapó panteonban tájékoztató táblákon ismerhetik meg a járókelők a történelmi személyiségek életútját.

Dr. Óvári Ferenc 1858. május 3-án született Veszprémben. Ügyvéd, képviselő, a Balatoni Szövetség és az Almádi Kör alapítója, Balatonalmádi nagylelkű mecénása, a gyógyfürdőhely megteremtője.

Áldásos tevékenysége nyomán került sor két vasútvonal kiépítésére, a Zsófia Gyermekszanatórium megalapítására, a balatonfelvidéki szőlők felújítására, telkeinek jótékony célokra való adományozására és az almádi Szent Imre templom felépítésére. Emlékét őrzi az Óvári Messzelátó, a balatoni korona 5000 forintos címlete; nem véletlenül lett Balatonalmádi első díszpolgára.

Szülővárosában, Veszprémben hunyt el 79 évesen, 1938. március 11-én.

Az alkotókról

Fáskerti István

1948.03.26-án született Vérteskethelyen. A Török Pál Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd kőszobrász vizsgát tett. A Művészeti Alapnál dolgozott 16 évet, ezt követően szabadúszó művész lett. Mesterek, akikkel éveken át tartó együttműködés során sajátította el a szakmát: Borbás Tibor, Csíkszentmihályi Róbert, Rétfalvi Sándor, Kő Pál.

Balatonalmádiba 1989-ben költözött. Műterme jelenleg Nagykovácsiban található.

Bővebben

Fáskerti Zsófia

1979. június 5-én született Budapesten. 2001-2006 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára járt. 2007-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. Mesterei: Kő Pál, Karmó Zoltán.

Díjai: Mansfeld Péter emlékmű-pályázat nívódíja (2003), Barcsay-díj (2005), Samu Géza-díj (2008), Szenes Hanna emlékmű pályázat 1. díj (2021)

Bővebben