Véghely Dezső

Illés Erika: Véghely Dezső

(2018, Balatonalmádi Panteon)

A Balatonalmádi Panteon első két alkotásának egyike, melynek felavatására 2018. március 15-én került sor. A Véghely Dezsőt ábrázoló, bronzból készült szobrot Illés Erika készítette el. Az egészségház melletti parkban helyet kapó panteonban tájékoztató táblákon ismerhetik meg a járókelők a történelmi személyiségek életútját.

Véghely Dezső 1840. március 28-án született Veszprémben. Író, történetíró, vármegyei főjegyző és alispán.

Balatonalmádi közéletének és fejlesztésének lelkes előmozdítója, történetének első kutatója. Nevéhez köthető a park és a kikötő közvilágításának, valamint a telefonhálózat kiépítésének szorgalmazása. Szőlőbirtoka és háza, majd átépített nyaralója a XIX. századi Almádi jeles központja lett. Emlékét őrzi számtalan tudományos tanulmánya, a Szent Erzsébet ligetben található sétány és arcképével díszített emlékpadja.

1897. április 2-án, 57 évesen a horvátországi Abbáziában hunyt el.

Az alkotóról

Illés Erika

Celldömölkön élő szobrászművész. Több közismert köztéri alkotása is látható Celldömölkön (Koptik Odó, Baross Gábor, Mária és a Kisded szobra, ’56-os emlékmű).

Forrás: http://lathatatlansarvar.hu/tartalom-forma-kozeg-es-az-erzelmi-sik-illes-erika-kiallitasa-nyilt-meg-2/

Bővebben