Kossuth Lajos

Holló Barnabás: Kossuth Lajos

(1903, Szent Erzsébet liget)

A szobor anyaga bronz és vörös homokkő. Avatására 1903.08.23-án került sor ünnepélyes keretek közt az Almádi Fürdő Rt. szervezésében. A beszédet Eötvös Károly mondta. A szoboravatásra külön hajók érkeztek Siófokról és Balatonfüredről. Kossuth Ferenc is jelen volt. A szoboravatást egy 300 terítékes díszvacsora koronázta a Hattyú vendéglőben.

A Kossuth és Petőfi szobor elkészítésére az anyagi forrást az Almádi Fürdő Rt. biztosította a vigalmi bizottság által szervezett bálok bevétele mellett.

Forrás: Történeti emlékek Veszprém megyében, 1980 (25. oldal)
Kredics, L. és Lichtneckert, A. (szerk) (1995). Balatonalmádi és Vörösberény története

Az alkotóról

Holló Barnabás

1865. május 16-án, Alsóhangonyban született és 1917. november 2-án, Budapesten halt meg, mindössze 52 évesen. Művészeti tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolában végezte, Strobl Alajos tanítványa volt. A millenium környéki időszak történelmi szobrászatának jeles képviselőjeként tartják számon. Elsősorban realisztikus stílusú domborművei jelentősek. Nevét országosan ismertté tette a Magyar Tudományos Akadémia alapítását ábrázoló domborműve, melyet az akadémia székházának külső falán helyeztek el 1893-ban. Másik híres műve a Wesselényi Miklóst ábrázoló, Az árvízi hajós című domborműve, az alkotás az 1900. évi Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. A 20. század első évtizedében számos vidéki emlékszobor elkészítésével bízták meg.

Bővebben