Csíkszentmihályi Róbert a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar éremművész, szobrászművész, érdemes művész.

Apja fiumei magyar konzul fia, aki olasz iskolába járt, s Olaszországból nősült. Budapesten telepedtek meg, majd 1940-ben itt született Csíkszentmihályi Róbert. A művész már gyermekkorában nagy hajlandóságot mutatott a rajz és a festészet iránt, ezért szülei a Török utcai Képzőművészeti Kisképzőbe adták, ahol bekerült a díszítőszobrász tagozatra. Ezután a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, de csak majd két év múltán nyert felvételt, addig díszítő szobrászattal foglalkozott. Saját bevallása szerint nem nagyon kedvelte e területet, de nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett.

A Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál és Szabó Iván voltak a mesterei, 1965-ben diplomázott. Pályakezdő éveiben kialakult benne, hogy leginkább a szobrászathoz vonzódik, nagy hatással voltak rá Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc figurális kompozíciói. Tanulmányútjai is gazdag tapasztalatokhoz juttatták, járt Rómában (1972, 1978, 1982), Indiában (1980), Görögországban (1980), Svédországban (1982).

Korai szobrait fából, mészkőből alkotta, később már befutott szobrászként jutott nemes anyagokhoz, bronz, márvány stb. Alkotó munkásságának fő területe az emlékműszobrászat, az egyházi épületek szobrokkal való díszítése lett, ezek mellett jelentősek kisplasztikai alkotásai és éremművészete. 1964 óta Szentendrén él és alkot.

Szülőföldjén és külföldön is elismert művész. A figurális ábrázolás és az érzelmek kifejezése művészetének erőssége, de nem kifejezetten hagyományos emlékműszobrászatot művel, elmozdul az absztrakt művészet felé, ami jótékony hatást gyakorol a nézők képzeletvilágára. Munkásságának elismeréseképpen 2013. március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csíkszentmihályi_Róbert

Csíkszentmihályi Róbert

Fotó: Magyar Művészeti Akadémia

Adatlap
  • Született: 1940. január 5.
  • Elhunyt: 2021. augusztus 26.
  • Nemzetiség: magyar